Amikor egy gyereket rendszeresen bántanak, az egyik legkézenfekvőbb felnőtt reakció az, hogy kérjen segítséget. Szóljon a tanárnak, mondja el otthon, keressen valakit, akiben megbízik. Ez fontos tanács, mégsem biztos, hogy önmagában elegendő, mert abból indul ki, hogy a gyerek képes felismerni a helyzetet, el tudja mondani, mi történik vele, és bízik abban, hogy a segítségkérés után valóban jobb lesz.
Miért hallgatnak sokszor a gyerekek a bántalmazásról
A bullyinggal foglalkozó kutatásokból tudjuk, hogy az érintett gyerekek egy része nem beszél a történtekről felnőttnek. Ennek többféle oka lehet. Tarthatnak attól, hogy a helyzet rosszabb lesz, szégyellhetik, ami velük történik, gondolhatják azt, hogy úgysem változik semmi, vagy egyszerűen nem tudják, hogyan kezdjenek bele abba, amit nehéz elmondani. Emiatt a hallgatásból önmagában nem következik, hogy nincs komoly probléma.
A segítségkérés kockázata a gyerek szemével
A segítségkérés ráadásul kockázatot is jelenthet a gyerek számára. Ha attól fél, hogy a felnőtt azonnal számonkéri a másik gyereket, miközben mindenki számára nyilvánvaló lesz, kitől származott az információ, érthető, ha óvatos. Ugyanez történhet akkor is, ha korábban már próbált szólni, de azt tapasztalta, hogy a történteket egyszerű veszekedésként kezelték, azt tanácsolták neki, hogy ne foglalkozzon vele, vagy a beavatkozás után sem érezte magát nagyobb biztonságban.
Mit érdemes tenni, ha a gyerek mégis beszélni kezd
Éppen ezért sok múlik azon, mi történik azután, hogy egy gyerek mégis beszélni kezd. Az első reakcióval érdemes elkerülni a történtek kicsinyítését és azt is, hogy rögtön kész megoldást adjunk anélkül, hogy pontosan értenénk a helyzetet. Fontos lehet megtudni, mi történt, mióta tart, kik vesznek részt benne, kik látják, történt-e már hasonló, és mitől tart leginkább a gyerek. Más beavatkozást igényelhet egy kölcsönös konfliktus, és mást egy ismétlődő, erőfölénnyel járó bullyinghelyzet.
Az iskola felelőssége a szólj egy felnőttnek üzeneten túl
Az iskola szerepe ezért jóval több annál, hogy legyen egy felnőtt, akinek elvileg lehet szólni. A bullyingprevencióval foglalkozó szakirodalom a világos szabályok, az ismert jelzési és esetkezelési folyamatok, a pedagógusok felkészítése és az egész iskolai közösséget érintő megközelítés jelentőségét is hangsúlyozza. A gyerek szempontjából ugyanis nagy különbség van aközött, hogy tudja, kinek mondhatja el a történteket, vagy abban is bízhat, hogy utána kiszámítható módon fog történni valami.
A felnőtteknek azért is fontos szerepük van, mert a bullying nem mindig történik közvetlenül a szemük előtt. Az osztályteremben lehet minden rendben, miközben a folyosón, az öltözőben, hazafelé vagy az online térben egészen más csoportdinamika működik. Emiatt az sem biztos, hogy egy pedagógus ugyanazt látja az osztály kapcsolataiból, amit a gyerekek egymás között megtapasztalnak.
A bizalom az, ami a segítségkérést valóban működővé teszi
A szólj egy felnőttnek tehát továbbra is fontos üzenet, csak érdemes mellétenni a felnőttek felelősségét is. Egy gyerektől kérhetjük, hogy jelezzen, amikor baj van, de ehhez olyan környezetre van szüksége, ahol van kinek szólnia, komolyan veszik, amit elmond, és a segítségkérés után sem marad egyedül a helyzettel. A segítségkérés lehetőségét a felnőttek teremtik meg, a bizalmat pedig az dönti el, mit tapasztal belőle a gyerek.